Nők, akik túlságosan szeretnek

 

Amikor a szeretet szenvedést jelent, azt jelenti, hogy túlságosan szeretünk. Amikor majdnem minden beszélgetésünk a barátainkkal körülötte forog - az Ő problémái, az ő gondolatai, érzései körül - és szinte minden mondatunk azzal kezdődik, hogy "ő...", azt jelenti, hogy túlságosan szeretjük.

Amikor nem tetszenek nekünk értékei, viselkedése és természete, de elviseljük őket, gondolván, hogy amennyiben eléggé vonzóak és gyöngédek vagyunk, meg fog változni a kedvünkért, azt jelenti, hogy túlságosan szeretünk. Amikor a vele való kapcsolat veszélyezteti érzelmi épségünket, és talán még a testünk egészségét és integritását is, akkor már világos, hogy túlságosan szeretjük. A fájdalom és elégedetlenség ellenére, amit okoz, a túlzott szerelem annyira gyakori sok nő számára, hogy azt kezdjük hinni, hogy egy bensőséges kapcsolatot így kell fenntartani. A legtöbb nő legalább egyszer életében ily módon szeretett, és sok más számára egy ilyen kapcsolat olyan volt, mint egy vezérmotívum. Néhányan közülünk annyira a partnerünk és a vele való kapcsolatunk megszállottjai leszünk, hogy már nem is viselkedünk normálisan.

Mit jelent túlságosan szeretni?

Vessünk egy pillantást azon nők jellemzőire, akik túlságosan szeretnek.

1. Meghatározás szerint egy olyan kiegyensúlyozatlan családból származik, amelyben az érzelmi igényei nem voltak kielégítve.

2. Mivel te magad túl kevés figyelmet kaptál, azzal próbálod pótolni ezt a hiányt, hogy azzá a nővé válsz, aki védelmet nyújt, főleg az erre rászoruló férfiaknak.

3. Mivel nem sikerült átalakítanod a szüleidet (vagy csak az egyikőjüket) a szerető, gyöngéd személyekbe, amelyek után annyit vágyakoztál, szívből reagálsz egy érzelmileg elérhetetlen férfival való találkozáskor, akit próbálsz - akárcsak a múltban - a saját szereteteddel megváltoztatni.

4. Az elhagyás lehetősége által sakkban tartva, mindent megteszel annak érdekében, hogy megóvd egy férfival való kapcsolatod.

5. Majdnem semmi nem lesz túl nehéz, vagy túl időigényes, esetleg túl költséges, hogyha "segít" a férfin akivel kapcsolatban vagy.

6. Megszokván már a szeretet hiányát egy személyes kapcsolatban, hajlandó vagy várni, remélni és még többet tenni azért, hogy az ő kedvében járj.

7. 50%-nál sokkal több hibáért és szemrehányásért vagy készséges felelősséget vállalni egy kapcsolatban.

8. Az önbecsülésed rendkívül alacsony, és mélyen, legbelül nem hiszed, hogy megérdemled a boldogságot. Inkább úgy gondolod, hogy harcolnod kell a boldogsághoz való jogért.

9. Mivel gyermekkorodban nem volt részed érzelmi biztonságban, kényszeres szükséget érzel arra, hogy irányítsd a férfiakat és szerelmi kapcsolataidat. Ugyanakkor a "segítség" leple alá rejted, eltitkolod ezt az irányításmániát.

10. A kapcsolataidban inkább egy álomvilágban élsz, arról, hogy mi lehetne, mintsem a valóságos helyzetben amiben jelenleg vagy.

11. A férfiak és a szenvedés szenvedélybetege vagy.

12. Érzelmileg és biokémiailag hajlamos lehetsz a drogfüggőségre, az alkohol fogyasztásra, és/vagy bizonyos élelmiszerek - különösen amelyek cukrot tartalmaznak - túlzott fogyasztására.

13. Azzal, hogy olyan személyekhez vonzódsz akiknek megoldandó problémáik vannak, vagy gyakran kaotikus, érzelmileg bizonytalan és felkavaró helyzetekben találod magad, valójában a saját személyedhez irányuló felelősséget kerülöd.

14. Lehet egy tendenciád az epizodikus depresszióra, amelyet egy instabil kapcsolattól kapott érzelmekkel próbálsz megakadályozni.

15. Nem vonzanak a kedves, kiegyensúlyozott, megbízható férfiak, akiket érdekel a személyed. Őket "unalmasnak" találod.